Keresés:
Főoldal Rólunk Események Petra hírek Elérhetőségek Webvázlat
Rólunk
Hitvallás
Vezetok
Látás, célok
<< Vissza a fõoldalra

A gyülekezet 2001 novemberében, 7 család résztvételével indult, amikor eldöntöttük, hogy közösen keressük az Urat. Különböző felekezeti hátterekből jöttünk, de az Úr iránti szeretet összekötött bennünket.

            „...Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” János 6:68

            Öt évig egy műhelyben gyűltünk össze minden héten. Demokratikus módon volt a vezetés, azok vezettek, akik szolgáltak. Közben Isten, az Ő kegyelméből, minden évben friss megtérőket, bemeritkezőket adott, ugyanakkor más gyülekezetekből is csatlakoztak hozzánk testvérek. Így a hely kezdett szűk lenni.

            Nagy áldás volt számunkra, ahogy az Úr igék, látomások, álmok és küldöttek által mindig bátorított, hogy küldetéssel rendelkező gyülekezet kell legyünk. Mérföldkövekként ismertük fel az Úr vezetését. Még az elején, az Úr egy igét adott a gyülekezetnek: „Így szól az Úr: Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugodalmat találtok a lelketeknek.“ Jeremiás 6:16

            A következő lépésünket a Hóseás 10:12 alapján tettük meg: „Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok. Szántsatok fel új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét.”

            Új ugarként kibéreltük egy iskola dísztermét és már ott tartjuk minden vasárnap az istentiszteleteket. Áldást hozó döntés volt és azóta a gyülekezet számbelileg is gyarapodott.

            Felismertük annak a fontosságát, ami meg van írva a János 13:35 – ben:
„Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

            Fontosnak tartjuk Krisztus testének az egységét, amely a megtérésen, a Szent Szellemtől való újjászületésen alapszik, felekezettől való különbség nélkül. Imádkozunk Kolozsvár gyülekezeteinek az egységéért, (hogy egy szívvel, egy lélekkel legyünk) és nemzetünk ébredéséért, a késői esőért.

            2010-re kapott igénk megerősiti azt, hogy ez az év a helyreállítás kezdetének az éve.

            „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek. Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről az Isten öröktől fogva szólt szent prófétái szája által.” Ap. Csel. 3:19-21

            Keressük a kapcsolatot minden közösséggel, akiknek a szívén van az erdélyi és a nemzeti ébredés. „...mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van.”

 

 


Fooldal   |   Rólunk   |   Események   |   Fórum   |   Elérhetoségek   |   Webvázlat
Könyvek   |   Facebook   |   Hanganyag   |   Képek   |   Linkek   |   Fórum
Design by DirectWEB in 2007 (c).
Petra Gyülekezet
Románia, Kolozsvár, Brancusi utca, 51 szam
E-mail: petra@petragyulekezet.ro
Tel.: 0740-016 345